Google Pixel 6

Google Pixel 6

Google Pixel 6a - határvonalon

2022. augusztus 10. - ghiottone

 

2022. május 11-én került bemutatásra a Google új középkategóriába szánt Pixel 6a készüléke, amit azonban csak július 21.-én lehetett leghamarabb megrendelni.

[Google Pixel 6a]

A múlt év októberétől elérhető 6/6 Pro Pixelekhez hasonlóan a gyártó itt is próbálta elejét venni a kiszivárgó információknak és azért alkalmazhatta ezt a – bemutatjuk hamar, majd tartjuk a tervezett bejelentési dátumot - stratégiát, de ellentétben a nagytestvérekkel most nem voltak lefagyó Google Store oldalak, elhúzódó kiszállítások, vagy egyéb készlet gondok. Folyamatosan elérhetőek voltak a különböző színvariációk és a – korlátozottan elérhető - saját webáruházukban keresztül történő előrendelők 99 euró értékben ajándék Pixel Buds-A fülhallgatókat is kaptak a csomagban. Ha esetleg valaki más forgalmazón, de a promócióban résztvevő országban rendelte elő a telefont, akkor pedig megigényelhette az ajándék fülest is.

[Pixel 6a sajtó videó]

Az új középkategóriás Pixel külsejét tekintve a sima 6-oshoz már sokkal közelebb áll, mint a korábbi „a” modellek. De a hasonlóságok nem merülnek ki ennyiben. A külső mellett megkapjuk a saját fejlesztésű Tensor processzort, a kijelzőbe épített előlepi ujjlenyomat olvasót, az elhagyott 3,5 colos Jack dugó helyét és a hasonló szoftveres támogatást is. A korábbi 3 éves szoftveres támogatás helyett már itt is 5 évet fogunk kapni - azaz 3 db főverzió frissítést és 5 éven keresztüli – havonként érkező - biztonsági frissítések várhatóak.

[előrendelői pack]

Doboz, külső

Ahogy múlt évben bevezetésre került, úgy most is minimál csomagot kapunk csak. Ne számítsunk töltőre a dobozban, hiszen csak egy USB-C to USB-C típusú adatkábel, egy normál USB adapter, egy felhasználói kézikönyv és egy SIM-tűt kapunk mellékelten. Külön megvásárolható a 30 wattos Pixel gyorstöltő, ha esetleg nincs otthon egy régebbi töltő.

[ami a dobozban van]

A készülék az USB-PD 3.0 töltést részesíti előnyben vezetéken keresztül maximum 18 wattal. Egy régebbi Motorola Turbo Power - Quick Charge 2.0 szabványú - töltővel 2 óra alatt csak 76%-ot sikerült belepumpálni. Egy 15 wattos Samsung töltőnek is több, mint 2 óra kellett a 0-ról elérni a maximális kapacitást és a OnePlus 65 wattos töltőfeje tudta csak 112 perc alatt teljesen feltölteni a telefont. Ezek nem valami „jó” értékek, vagyis inkább lassúnak számítanak, de anno a 6-os tesztemben még rosszabb eredmények születtek. Vezeték nélküli töltést sajnos nem kapunk a 6a-ban.

A telefon hátlapja megtévesztő, mert első ránézésre mintha üveg lenne, de – valószínűleg költségcsökkentési céloktól vezérelve – sima műanyag, viszont a szép fényes, könnyen karcolódó típúsból – kép Beebom pár nap után tok nélkül. Egy tok, vagy fólia ajánlott, ha nem szeretnénk, hogy így nézzen ki, akár már pár nap használat után.

[hátlap]

A dizájn ugyanaz, mint a 6-os széria többi tagjánál, bár itt a kamerasáv jóval kisebb, kevésbé emelkedik ki a hátlap síkjából. Minimális védelmet kapott a kamera, mert ennek a sávnak a szélein körülbelül 0,5 milliméteres peremet helyeztek el. A kamerasávon a 2 lencse mellett még helyett kapott 1 vaku, de azon kívül egyéb szenzort vagy mikrofont nem találunk. Az „a” szériában elsőként az ujjlenyomat olvasó pedig már a kijelzőbe került beépítésre. Ez az ujjlenyomatolvasó már gyorsabbnak érződik, mint a korábbi modelleknél, de én is belefutottam abba a biztonsági hibába, ami szerint nem regisztrált ujjal is fel lehet oldani a készüléket. A kiadott tesztpéldányoknál beszámoltak erről a hibáról, amire elvileg július 28.-án jött egy frissítés, de ezt telepítve is tapasztaltam, hogy a 2 hüvelykujjam mintája mellett rendre feltudtam nyitni a készüléket a jobb mutató ujjammal is. Más személy esetén, illetve egyébb ujjra nem sikerült ez a mutatvány. Android 13 béta rendszeren pedig már nem volt meg ez a hibajelenség. 2xeri sikertelen próbálkozást követően a készülék kéri az elmentett pin- vagy jelkódot a feloldáshoz.

[Pixel 6a kamerasáv]

A fizikai méreteket tekintve egy 152.2 x 71.8 x 8.9 mm-es méretű készüléket kapunk. A készülék súlya 178 gramm, a súlyelosztása jó, nem érződik „fejnehéznek” a telefon. Az előlapon egy 6,1 colos 1080×2400 pixeles, 20:9 képarányú 429 ppi-s HDR OLED panel található Gorilla Glass 3 védelemmel. A gsmarena mérései alapján manuálisan 505, autó módban pedig 876 nit a maximális fényerő. A kijelző hiányossága, hogy csak 60Hz-es képfrissítést tud. Ezt több bemutatóban is felhozzák hátránynak és megjegyzik, hogy lassan nyílnak meg az alkalmazások, darabos működés érezhető. – ami tapasztalataim alapján én is megerősítek, de csak a gyári google launcher esetén és android 12-es rendszeren. Mivel volt szerencsém kipróbálni a 13-as rendszer bétáját, így nyugodtan kijelenthetem, hogy az új rendszerben ez már nem érződik. Emellett és alapból minden készüléken leveszem az animációkat 0,5xörös sebességre, így akár ez is megoldás lehet. 90 vagy 120Hz-es panelről váltva én azért nem érzem ennyire tragikusnak a 60Hz-t, de ezért az árért a középkategóriában tényleg elvárt lenne egy magasabb képfrissítésű panel + a játékok esetén is segíthetne a felhasználói élményen. A telefon IP67-es védettséget kapott.

[Pixel 6a szabad téren erős napsütésben ]

Az előlapon középen felül található 1 kameralyuk, ami felett helyezték el a beszélgetésekhez használható hangszórót. A felső hangszórón keresztül tisztán érthetőek a hívások. A készülék kerete aluminium és alul található középen a 3.1-es type-c csatlakozó, ami mellett egyik oldalt mikrofon, másik oldalt pedig a szetereó hangért felelős alsó hangszóró került elhelyezésre.

[ Pixel 6a type-c csatlakozó]

A készülék jobb oldalán a szokásos fordított elrendezésben középső részen a hangerő szabályozó gombok és felettük pedig a bekapcsoló gomb található. A gombok nyomáspontja jó, nem érezhető lötyögés. Bal oldalt alul található az 1 fizikai sim kártya befogadására képes sim-tálca. A keret felső részén pedig elhelyezésre került még egy mikrofon. A 6 illetve 6 Pro modellekhez képest, itt csak 2 mikrofont találunk.

Hardver, szoftver

Itt megismételhető ugyanaz, amit korábban, a Pixel 6 tesztjénél írtam, hiszen a processzor megegyezik az ott használt Samsung által fejlesztett Tensor chippel. 2db Cortex-X1 mag mellett 2db régi Cortex-A76-os magot használnak, amit még kiegészít 4db Cortex-A55 –ös mag. Az X1-es magok 2,8 GHz-re képesek, a középső klaszter 2,25 GHz-re, a legkisebbeket pedig 1,8 GHz-re skálázták. Az IGP feladatait egy Mali-G78 MP2 látja el.

Lefuttattam a szokásos teljesítményteszteket és megnéztem 1-2 játékot is. Mivel most a nyári időszakban a szoba hőmérséklete is melegebb ezért kíváncsiságból megnéztem, hogy van-e eltérés a végeredmények között, ha 26 fokos külső hőmérséklet mellett tokban, illetve tokból kivéve egy laptophűtőn hagyom a telefont. – Persze, hogy volt.
Először az Antutu 466 ezres pontszámot ért el és majd 43 celsius fokra melegedett. Az ezt követő második mérésnél tokban a laptophűtőn már csak 39, 5 fokig melegedett és a teljesítmény is felugrott 643 ezer pontra. Majd tok nélkül és 14 perccel később 689 ezres pontszámot ért el maximum 35,2 fok mellett.
Geekbench esetén már nem volt ennyire érezhető eltérés. Wildlife Extreme Stress Test esetében azonban látható, hogy a 20. loopra a frame rate rendesen visszaesik, ha nincs a hűtő a közelben.

[teszteredmények]

A készüléken Android 12 rendszerverzió található júniusi biztonsági csomaggal, ami havonta fog frissülni – ennek azért ellentmondott, hogy az 1 hetes tesztidőszakban érkezett 1 frissítés se váltott júliusi biztonsági csomagra és az augusztusi patch is késve érkezik, aminek a hátterében a 13-as verziófrissítés is állhat.

 

[Rendszer verzió]

Bloatware programok nem nagyon vannak. Az alapprogramok mellett csak a Biztonság, a Hangfelvevő és a Pixel tippek alkalmazásait fogjuk megtalálni első indításkor. A gyári zene alkalmazás változatlanul a YouTube Music. Az alap Android gyári gesztus alapú navigációja mellett elérhető a korábbi 3 gombos navigáció is. Idegesítő módon a bekapcsológomb hosszú lenyomásával alapból nem a kikapcsolási menü fogad, hanem a Google aszisztenst indítja a készülék. 6-o szériában jelent meg ez a változás, de a Beállításokban a Kézmozdulatok menü pont alattl visszaállítható a megszokott kikapcsolási menűre. Beállíthatóak korlátozott szabályok, amivel meghatározott wifi hálózatra való csatlakozáskor, vagy elmentet helyen aktiválódnak. A Biztonság menüben lenne agy autó-ütközés érzékelő is, de ez sajnos nálunk és magyarul nem elérhető még.


[android 12, szabályok és autóbaleset észlelő]

Kamera, multimédia

A 6a nem kapta meg a sima 6-os Samsung GN1-es szenzorát, hanem a - 2018-as Pixel 3 óta használt 12.2 megapixel felbontású Sony IMX363-as egység került felhasználásra. technikai paraméterei: f/1.7 apertúral, 1/2.55" méret 1,4 µm pixelméret, dual pixel technológiával, autófókusszal és optikai képstabilizátorral. Igen, tényleg eléggé régi szenzor, de a hozzá használt kameraszoftvert volt ideje csiszolgatni a Google fejlesztőinek és ennek köszönhetően eléggé megbízhatóan teszi a dolgát még most is. 3 hátrányát érzem csak ennek a régi szenzornak összehasonlítva az újabba 48/50 megapixeles egységekkel – 1. szűkebb látószög, 2. gyengébb éjszakai képek, 3. gyengébb videók. Napi felhasználásra –’point and shoot’ – teljesen rendben van amúgy a kamera.
Az ultraszéles modul viszont megegyezik a többi 6-osban használt egységgel, így adott egy 12 megapixeles egység f/2.2 apertúrával, 1/2.55" méretben 1,25 µm pixelmérettel, 17mm-en, 114 fokos látószöggel. 4k30fps videók esetén szabadon lehet váltani a 2 lencse között, de 60fps-nél már nem lehet menetközben átváltani az ultraszéles modulra.

Az előlapi lencse se mai darab a 8 megapixeles, fix fókuszú, 24 mm, 1.12µm f/2.0-ás szenzorral, ami maximum 1080p felbontásban tud videót rögzíteni 30 képkocka per másodperc mellett.

[kamera beállítások megegyeznek a Pixel 6-oséval]

Itt lenne pár kép, amit a telefonnal készítettem. Csak 1-2 helyen húzta túl cseppet a színárnyalatokat, de összességében elmondható, hogy továbbra is jó minőséget képviselnek a Pixel telefonokkal készült képek.

[Képek]



[Ultraszéles képek]

[2xeres Zoom]

[Maximális 7xeres Zoom]

Képek Gyűjtőmappa

[4K 30fps videó - széles-normál-digitális 2X]

[4K 60fps videó]

A fotók, videók készítésekor 30 fok körüli külső hőmérsékletnél nem tapasztaltam túlzott forrósodást. A telefon melegedett, de nem volt lekorlátozás 20-30 kép és pár rövid videó készítése közben sem. A kamerá közötti váltás 4k30fps felbontásig lehetséges. 4K60fps módban csak a főlencse és a kétszeres digitális nagyítás érhető el. A készülékben most sincs FM-rádió. A Google Fotók az alapértelmezett kép- és videó megjelenítő alkalmazás. Itt is elérhető a „varázsradír” (Magic Eraser) funkció.

['Varázsradír" használata objektumok esetén - Pixel 6]

['Varázsradír" használata személyek esetén – Pixel 6]

Adatkommunikáció:

Adatkommunikációt tekintve azokban az országokban, ahol hivatalosan nem forgalmazzák a készüléket korlátozásokra kell számítanunk. 5G egyáltalán nincs Magyarországon a Pixel készülékeken a gyári rommal. Pixel 5G támogatott országok. VoLte esetén is van egy csavar a használhatóságban. Android 12 esetén nem volt elérhető a gyári szoftverrel, de 13 bétában megjelent a VoLte kapcsoló Telekom sim esetén. Yettel kártyánál ez a menü pont azonban nem volt elérhető. Remélhetőleg a végleges 13-as rendszerrel elérhető és használható is lesz ez a funkció, mivel a béta szoftverrel tesztelve a hanghívások közben a készülék változatlanul leváltott 2G-re és hiába jó a beszéd és a hangminősége, érezhető volt a másik oldalon, hogy nem annyira tiszta a beszéd a hd minőség híján. E-sim elérhető, így lehetőség van dual sim módban használni a készüléket. Mivel a korábbi Pixelekkel is mennek a hazai szolgáltatók e-sim kártyái, így remélhetőleg itt se lesz gond.

[Android 13 VoLte kapcsoló Telekom kártyával]

A Bluetooth® 5.2-es, A2DP, LE és aptXHD protokollal kiegészatva. A készülék Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac/6e, dual-band, Wifi Direct, DLNA, hotspot és Chromecast támogatással rendelkezik. A pozicionáláskor GPS, A-GPS, GLONASS, Galileo, QZSS támogatást kapunk. A helymeghatározás rendben van, gyors és tabil. A C típusú USB csatlakozó 3.1-es sebességre képes, OTG, NFC, gyorsulásmérő, giroszkóp, iránytű és barométer van, hőmérő és infra nincs.

[GPS és szenzorok]

 

Akkumulátor:

A készülékben a 6-oshoz képest egy 5%-al kisebb 4410 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A fogyasztása viszont inkább a Pixel 5-höz van közelebb a kisebb és alacsonyabb képfrissítésű kijelzőnek köszönhetően. 24 órás teszthasználat során 1 aktív simmel 5 óra 5 perc volt a kijelzőidő az Accubattery szerint. Ebben kicsivel 1 óra felett volt Waze navigáció, 1 óra 7 perc hbomax stream 50%-on, ami 9%-ot fogyasztott, 1 óra injustice 2 játék, ami 17%-ot használt, a kamera az szerintem valamivel több volt mint 18 perc + a fotók még a háttérben felrakta a 70db képet és 2 videót wifin, azért ment 44 percet.
Ja és 1 simmel. Ez így elsőre hasonlít a Pixel 6 teljesítményéhez, bár ott 2 simmel használtam, de akkor nem volt fotózgatás. Egyszerűbb használattal végig otthoni wifin 80%-os merítés alatt valamivel több, mint 6 és fél óra kijelzőidőt tudott a telefon. Összeségében nem rossz, de nem is kiemelkedő.

[akkumulátor statisztika]

Összegzés:

Összességében egy remek telefont kapunk a 459 eurós hivatalos árért cserébe. A korábbi alap „a” szériás Pixelek egyike se volt ennyire drága, viszont egyikükben sem volt múlt évi csúcskategóriás processzor. A Pixel 3a 399 eurón kezdett, a 4a esetén 349 euró volt az ár. Egyedül a 4a5G volt anno drágább nyitóáron, viszont most nincs olyan megkülönböztetés, mint 2 éve volt, hiszen eddig csak 1 verzióban jelent meg a 6a. A kijelzőn kívül ebben a kategóriában végül is mindent megkaptunk:
- múlt évi felső kategóriás processzor,
- remek minőségű kamerák,
- ip67-es védettség,
- jól használható méret.
- jó szoftveres támogatottság - 3 fő verzió és 5 év biztonsági frissítéssel.
Számomra a 6a szimpatikusabb készülék volt, mint a 6-os, bár ott jobb a főkamera, a videós képességek és van vezetéknélküli töltés is.

A magam részéről a Pixel 6a

A bejegyzés trackback címe:

https://googlepixel6.blog.hu/api/trackback/id/tr6817905111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása